2015. január elsejétől minden vállalkozásnak a közúti szállításhoz kapcsolódó adatokat egy központi elektronikus rendszerben kell rögzítenie még a fuvarozás megkezdése előtt.

A hatóságok tapasztalatai szerint az általános forgalmi adóval összefüggő visszaélések túlnyomórészt az Európai Közösségen belül folytatott kereskedelemben történnek. Ennek visszaszorítása érdekében döntött a kormány az Elektronikus Közúti Árumozgásokat Ellenőrző Rendszer elindításáról, amellyel nyomon követhetővé válik az áruk valós útja.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) korábbi tájékoztatásaiban a rendszer bevezetését azzal indokolta, hogy annak célja a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a szállítmányok fiktív utaztatásának megakadályozása, a gyakran az egészséget is veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása, az adóelkerülők kiszűrése. Az EKÁER rendszerbe december 20-ától jelentkezhetnek be az ügyfélkapuval rendelkező vállalkozások. A bírságmentes időszak 2015. január 31-éig tart. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az újév első hónapjában is ellenőrzi ugyan a forgalmat, de mulasztás esetén nem büntet. A pénzügyőrök és a revizorok a figyelmeztetés mellett felkészítő segítséget nyújtanak az átálláshoz.
További információ: https://ekaer.nav.gov.hu
Forrás: kamionhirek.hu
Tegnap a Gyöngyösi Kálváriaparti Általános Iskola diákjait láttuk vendégül egy igazán különleges pályaorientációs nap keretében!
BővebbenRaktározási üzletágvezető kollégánk, Deák István egy fontos és izgalmas kérdést feszeget legújabb szakmai cikkében, amely a Transpack magazinban jelent meg.A digitalizáció és az automatizáció megkerülhetetlen a modern logisztikában, de vajon hol húzódik a határ az előrelépés és a munkatársak védelme között?
BővebbenRengeteg érdeklődő látogatott el múlt héten a standunkhoz, és nagy öröm volt személyesen találkozni mindazokkal, akik kíváncsiak voltak a K&V világára!
BővebbenÓriási büszkeség számunkra, hogy idén már 10. alkalommal nyerte el a K&V Logistic Solutions a MagyarBrands elismerést!Ez a díj azoknak a hazai márkáknak jár, akik nemcsak magyar tulajdonban állnak, de a megbízhatóság, innováció és pozitív fogyasztói megítélés terén is kiemelkednek.Immár 36 éve dolgozunk azon, hogy ügyfeleink számára kiszámítható, modern és emberséges logisztikai megoldásokat nyújtsunk – itthon és nemzetközi szinten egyaránt.Köszönjük minden kollégánknak, partnerünknek és ügyfelünknek, hogy együtt írjuk tovább a K&V márka történetét!
BővebbenNem mindennap parkol be az Európa-bajnok a telepünkre! Kiss Norbert kamionja járt ma nálunk! És még a tükröket is behajtotta, rendes srác!
BővebbenElnyertük a Deloitte Best Managed Companies különleges elismerését, amellyel a világ 48 országában tüntetik ki azokat a magántulajdonban lévő vállalatokat, amelyek példamutatóan teljesítenek minden kulcsterületen.
Bővebben